A Duchenne-féle izomdisztrófia

🧬 A DMD egy ritka, nemhez kötött, recesszív öröklődést mutató, gyógyíthatatlan, degeneratív neuromuszkuláris betegség, amely a becslések szerint megközelítőleg 5000 újszülött fiú közül 1-et érint. Egyetlen gén, a disztrofin (DMD) gén mutációi okozzák, melyek a funkcionális disztrofin fehérje hiányát eredményezik.

A hibás gént örökölheti a gyermek, illetve az esetek harmadában a gyermekben alakul ki újonnan.

A DMD gén az X kromoszóma Xp21.2 lokuszán (helyén) található.

Mivel a nők két X kromoszómával rendelkeznek, még ha öröklik is a hibás kromoszómát, a betegség lány gyerekekben ritkán fejeződik ki a fiú gyerekekéhez hasonló intenzitással.

A női hordozók tünetei leggyakrabban annyira elenyészőek, hogy a hordozóságra csupán egy fiúgyerek diagnosztizálása során derül fény.

A DMD gén 79 fehérjekódoló résszel (exon) rendelkezik.

Ez a 79 exon kódolja az izomsejtekben található disztrofin fehérjét.

A disztrofin fehérje a harántcsíkolt izomrostot határoló membránban található fehérje komplex, a disztrofin-asszociált fehérje komplex (DAPC) fontos tagja. A DAPC feladata, hogy összeköttetést biztosít az sejten-kívüli mátrix komponensei és az aktin alapú sejtváz között.

A disztrofin egyik vége az izomsejt belsejéhez, a másik vége pedig a sejtmembránon található különféle fehérjékhez való kapcsolódásra specializálódott. Azáltal, hogy biztosítja és stabilizálja a DAPC szerkezetét fontos szerepe van a sejt mechanikus stabilitásában és rugalmasságának megőrzésében.

A funkcionális disztrofin hiányában a sejtmembrán stabilitása csökken, összehúzódáskor könnyen sérül. Ez gyulladásos folyamatok beindulásához és végeredményként az izomsejt pusztulásához vezet. Az izomrostok nekrózisa fagocitózist és további gyulladást eredményez. A disztrofin hiánya folyamatos izomkárosodáshoz vezet, az izomrostokat heg- és zsírszövet helyettesíti, mely progresszív izomgyengeséget okoz.

Korai kifejeződés, diagnosztika és tünetek

3 és 5 éves kor között:

A korai fejlődési mérföldkövek késése (ülés, séta, beszéd), gyakran hozzájárul a korai diagnózis felállításához.

Klasszikus tünet a fekvő vagy ülő helyzetből való felállási nehézség. Amikor a gyermek megpróbál felkelni a hason fekvésből, a medenceizom gyengeségét a felső végtagok használatával kompenzálja: először a karjára és térdére támaszkodik, majd a kezét "sétáltatja" a lábához a teljes felegyenesedéshez.

A korai években szintén jellegzetes tünet lehet a kacsázó járás, az ágyéki gerinc kifejezettebb görbülete és a megnagyobbodott vádliizomzat, de sajnos az utóbbit gyakran figyelmen kívül hagyják vagy félreértelmezik.

A kórkép immunohistochémiával bizonyítható egyértelműen. A típusos klinikai tünetek esetén a genetikai diagnosztika megelőzheti az izombiopsziát és csak annak negativitása esetén javasolt az izom myopathologiai vizsgálata. A dystrophin gén genetikai vizsgálata minden esetben fontos.

5–7 éves kor:

A korai ambuláns fázisban több tünet jelentkezik (pl. lépcsőzési nehézség), főként motoros késések és a felállási nehézségek formájában.

Tinédzserkor és fiatal felnőtt kor:

A motoros késéseket funkcionális hanyatlás követi.

Ízületi mozgásbeszűkülés (kontraktúra) alakulhat ki az ízület körüli izmok és inak megrövidülése miatt, ami tovább fokozza a mozgáskorlátozottságot. A hanyatlás fokozatosan a mozgásképesség elvesztését, tinédzser korra kerekesszék-függőséget eredményez.

A kerekesszékbe kerülést követően a végtag és gerinc deformitások rohamosan jelentkeznek. A gerinc közeli izmok gyengesége miatt nagymértékű gerincferdülés alakulhat ki, mely csak műtétes beavatkozással korrigálható korlátozott mértékben.

A deformitások a légzési funkciót negatívan befolyásolják így a gyermek gépi lélegeztetésre szorulhat a tinédzserévei végére, a 20-as évei elejére. Akár már fiatal felnőtt korra, a mindennapi tevékenységek végzésére való képtelenséget (pl. öntáplálás) jelentkezhet.

A nyelőcső izmainak érintettsége esetén nyelési nehézségek alakulhatnak ki. Ennek következtében táplálkozási zavarok, aspirációs tüdőgyulladás alakulhat ki, ezért mesterséges táplálásra lehet szükség.

A rekeszizom működésének elvesztése fokozódó légzési károsodást és szívműködési zavarokat okoz a tizenévesek és a huszonévesek körében.

Végül a betegség progressziója kardiomiopátiához, légzési elégtelenséghez és korai halálhoz vezet.

Várható élettartam:

Az átlagos várható élettartam 18-25 év. A legtöbb DMD-ben szenvedő személy légzési és szívelégtelenségbe hal meg.